a pszichológusok és a hiphop

már meséltem a HH141. hírlevelemben arról, hogy mekkora élmény volt látni a hiphop 50. születésnapját ünneplő fotókiállítást a stockholmi fotografiska múzeumban.

nagyon inspiráló számomra, ahogyan a 70-es, 80-as évek new york gettóiban a totális erőforráshiány kellős közepén kinőtt egy teljesen új kultúra, ami újrahasznosította azt, ami éppen kéznél volt. a csődben lévő város szegényebb negyedeiben (bronx pl.) nem volt pénz az iskolai hangszeres oktatásra, így az ottani fiatalok a rendelkezésükre álló lemezekből kreáltak új zenéket.

mekkora kontrasztban van ez a klasszikus zenei képzésben résztvevők történeteihez képest. képzeljünk el egy hegedűművészt, aki a magaskultúra művelője és mondjuk az operában zenekari tag! valószínűleg már 5-6 évesen járt szolfézsra, látástól vakulásig gyakorolt, miközben a többiek játszottak a téren. rengeteg szabályt, kottát, technikát kellett megtanulnia az évek során. 

a nagyon szigorú hierarchia szerint felépített komolyzenei világba rettenetesen nehéz bekerülni, számtalan vizsga és versenyhelyzet, felvételik, konzervatórium, limitált helyek a nagy zenekarokban, protekció, kapuőrök és egyéb elképzelhetetlenül nehéz akadályokon át vezet az út a csúcsra. a csúcsra, ahol jó esetben egy évben van 100 előadásod az operában, így a zenéd eljut kb. 10000 ember fülébe, akik lássuk be privilegizált helyzetben vannak, hiszen az operába tudnak járni.

mennyire frusztrált lehet egy ilyen szétképzett, nagyszerű zenész, amikor azt látja, hogy egy nulla hangszeren játszó, amatőr, tanulatlan fiatal, aki még énekelni sem tud, olyan zenét kreál a hiphop hagyományainak és a technika új vívmányainak köszönhetően, amik felrobbannak a neten, tízmilliók hallgatják a spotifyon, ahol ők maguk jelentetik meg a hálószobájukban készített zenéket minden közvetítő nélkül. a fiatal rapper ráadásul sportcsarnokokat tölt meg a koncertjeivel és dől a lé, meg nő a hírnév és megvan az előadók számára a legfontosabb élmény is: a hatás. hatással lenni másokra, változtatást ösztönözni, jobbá tenni a világot.

vajon egy sokat tanult pszichológus szakvizsgával, phd-vel és számtalan továbbképzéssel a háta mögött pont ennyire frusztrált vagy dühös lehet egy sikeres coach láttán?