a pesszimizmus jó

2022. július eleje volt, egy hosszú, megterhelő időszak után elérkezett a várva várt nyári szabadságom. nagyon készültem rá, minden szálat elvarrtam, megengedtem magamnak, hogy 6 hétig semmit se csináljak muszájból.

érdekes módon viszont nem kezdtem el szervezni a nyaralás. megvettem a repjegyeket stockholmból budapestre egy irányba és ennyi. régóta beszéltünk arról a feleségemmel, hogy majd július közepén ‘kiruccanunk kettecsként olaszba’ kocsival romcsizni’, de még szállást sem foglaltam, pedig már csak kevesebb mint két hét volt hátra a tervezett indulásig.

fáradt voltam, de nem ez volt az oka a tétlenségnek. egyszerűen éreztem valamit. valami vészjósló volt a levegőben.

persze már évek óta egyre hangosodik a világvége várás, és már néhány közeli barátomat is magával ragadta az armageddonra való felkészülés szele, de én nagyon nem hiszek a kivonulásban és még mostanra sem ültem fel erre a vonatra.

mondjuk nyár elejére azt már szerintem a vak is láthatta, hogy annak az olcsón, sokat fogyasztó világnak, amiben az elmúlt évtizedet-évtizedeket (mínusz a 2008-as világgazdasági válság és a pandémia) éltük eljön a vége.

a tudósok - minél okosabbak, annál régebben - kongatták már a vészharangot, de mi nem akartuk elhinni. homokba dugtuk a fejünket:

- igen, majd biztos jön a klímakatasztrófa, de a mi életünket ez nem fogja érinteni!
- jaj, nagy baj lesz, ha a fejlődő világ is úgy akar élni, mint mi nyugaton, de ez nem befolyásolhatja a fogyasztási szokásainkat, mert mi megérdemeljük!
- á, a globális gazdasági szerkezet covid alatti megroggyanása csak egy rövidzárlat, hamarosan minden megy tovább ugyanúgy!
- ez az ukrán-orosz háború egy igazságtalan gaztett, a gonosz agresszor hamarosan elhull és győz a nagybetűs egyetemes igazság!
- nyugodtan lehet a gazdaságot a végtelenségig stimulálni ingyen hitelekkel és vég nélküli pénznyomtatással - ez nem fog brutális inflációhoz és piaci buborékokhoz vezetni! a növekedés folyamatos és megállíthatatlan, tart a végtelenbe!

nekem személyesen egyáltalán nem okoz örömet, ami a világban történik és tényleg nem drukkolok annak, hogy végre eljöjjön a kutyavilág - mint a korábban említett ismerőseim.

viszont már lassan egy éve kezd megérni bennem a gondolat, hogy kénytelen leszek elfogadni: az a világ, amitől sokan féltünk, melynek eljövetelére oly sokszor figyelmeztetnek bennünket a tudomány képviselői nem a homályos jövőben van, hanem itt és most.

eljött az az idő az életünkben, amikor már semmi nem lesz úgy, mint régen. új helyzet van és ez sok szempontból egy nehezebb világ, mint amit megszoktunk.

nos ebben a hangulatban készülődtem a nyaralásra, amiről tudtam, hogy nem lesz annyira szabad, mint régen, hiszen például a régóta dédelgetett álmomat, a portugál körutazást el kellett engedjem az egekbe szökő utazási költségek miatt.

sőt, az utóbbi években elkezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal is, hogy soha az életemben nem fogok már eljutni olyan távoli helyekre, ahová mindig is szerettem volna. viszlát tokió, new york és california. sosem látlak viszont dél-kelet ázsia és argentína.

nos az indulás előtti napon valami szokatlan feszültséget éreztem magamban. ez nem a megszokott utazás előtti izgalom volt. nagyon mélyen belém markolt egy megmagyarázhatatlan és végtelen szomorúság. tudtam, hogy minden egyszer véget ér és hamarosan a nyerő szériának is meg kell szakadnia. számítottam rá, hogy ez ezen a nyáron fog megtörténni, de váratlanul gyors megerősítést kaptam.

kissé szorongva aludtam el az indulás előtti este. sötét gondolatok kavarogtak a fejemben: ha lezuhan a gépünk, amin a feleségemmel, az anyósommal és a sógorommal utazunk pestre, ahol a lányunk már két hete nyaral a nagyszülőknél, akkor ki fog maradni a gyerek életében? ki fogja őt felnevelni?

lefekvés előtt letusoltam és magamra dobtam egy minimális ruházatot. megjegyeztem magamban, hogy:

- hm, nem a levi’s alsógatyámat vettem fel, szóval holnap nem abban fogok utazni, pedig az elmúlt években ez már egyfajta babona lett, hogy mindig ugyanabban repülök. nem baj gondoltam, ki akar ilyen hülye babonák fogságában élni? direkt nem cseréltem gatyát, hogy megszabaduljak ettől a marhaságtól.

reggel ötre volt beállítva az ébresztő, de fél órával korábban keltem. rápillantok a telefonomra és látom, hogy a sógorom már hívott. wtf?

kitörlöm a csipát a szememből, még egy üzenet éjjel 2-kor a légitársaságtól, hogy sorry, de törölték a reggeli járatot.

engem pedig furcsa módon nem a düh, a frusztráció vagy a csalódottság érzése öntött el, hanem valami végtelen nyugalom és megkönnyebbülés. pedig akkorra már nagyon hiányzott a lányom, és alig vártam hogy újra találkozzunk és széttruncsizzam.

mi ebből a tanulság?

például lehet az, hogy egyáltalán nem mindegy mit gondolunk egy adott helyzetben. sok mindent nem tudunk kontrollálni az életünkben - például a papír szívószál használata a legjobb szándékunk ellenére is kevés lesz a globális felmelegedés megállításához vagy az alsógatyánk kiválasztása nem befolyásolja a légi közlekedés kiszámíthatóságát és biztonságát (vagy mégis?) - tehát nagyon fontos arra fókuszálni, amit mi tudunk kontrollálni.

már Viktor E. Frankl (a logoterápia atyja) is megírta, hogy a végső szabadságunk abban rejlik, hogy mindenki a legszörnyűbb helyzetben is - az ő esetében Auschwitz - eldöntheti mit gondol.

a gondolataink meghatározzák az érzéseinket, az érzéseink motiválják a tetteinket és hatással vannak annak következményeire.

szóval tökre nem mindegy, hogy mit gondolunk arról a világról amiben élünk. gondolhatjuk azt, hogy nekünk jár a friss, hideg ivóvíz vég nélkül, az olcsó fapados repülés, a fast fashion ahol 5000 forint egy farmer és kéthavonta kicserélhetjük a ruhatárunkat, alapjog a világkörüli utazás meg az avokádó és az egzotikus gyümölcsök a világ másik feléről az év 365 napján.

elvárhatjuk, hogy minden vagyonunk mindig gyarapodni fog a végtelenségig, a bizniszünk az egekbe nő, az orvostudomány megtalálja az örök élet elixírjét és a politikusok majd a mi érdekeink oltárán feláldozva önös érdekeiket megoldják a globalizáció összes baját.

ha ezen a vonalon mozgunk fejben, akkor valószínűleg nagyon nehéz lesz szembesülni a valósággal és hosszas hárítás után nagyon nagy lesz a drop, a csalódottság, a harag.

de gondolhatjuk azt is, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mi még megéltük a nagy gazdagság korát és hálával a szívünkben mostantól a szűkösebb erőforrásokat beosztva, tudatosabban, szerényebben, reálisabb elvárásokkal éljük tovább az életünket és nyitottak vagyunk új megoldásokra, amit lehet, hogy a most felnövő taknyos kölykök fognak hozni, akik semmi másra nem képesek, mint hogy a hülye telefonjukat nyomkodják, ugyebár!

vajon mit tudunk mi adni a jövő nemzedékeinek, milyen értéket? lehet, hogy anyagi javaink és természeti kincseink nem nagyon maradnak mire kicsekkolunk viszont tudást, tapasztalatot, bölcsességet, szeretetet, bátorítást, elfogadást és teret, életteret meg lehetőségeket azt adhatnánk! ezek ráadásul nem is nagyon kerülnek pénzbe és már most elkezdhetjük osztogatni anélkül, hogy nekünk kevesebb maradna belőle.

sajnálom, ha nagyon borúlátó a gondolatmenetem, de én mindig is hajlottam a pesszimizmus felé. úgy vagyok vele, hogy ha felkészülök a legrosszabb eshetőségre, akkor onnantól kezdve megnyugszom és várom, hogy mi fog történni - ami az esetek nagy többségében valami sokkal jobb, mint amire számítottam.

tudom hogy nagyon népszerű a pozitív pszichológia, az önszuggesztió, a megerősítések, de van olyan elmélet, amely szerint az enyhén szorongó, (nem túlzottan)pesszimista attitűd a leghatékonyabb evolúciós szempontból. unalmas cikkek helyett egy könnyedebb történettel támasztom alá az érveimet.

láttátok a netflixen a don’t look up című filmet? ha nem, akkor nézzétek meg mindenképpen, bár nem egy feel good movie.

SPOILER ALERT!

a film végén amikor a kiválasztott gazdasági és politikai elit megérkezik egy új bolygóra, hogy benépesítsék azt, hősünk - a zseniális Meryl Streep - óriási pozitivitással és önbizalommal, félelem nélkül megközelít egy őslakos, ismeretlen állatot, hogy megsimogassa. a színes lény pedig azonnal széjjel tépi őt, úgyhogy neki 3 percig tartott a kaland az új világban.

talán ő is jobban járt volna némi óvatossággal és azzal, ha felkészül a kevésbé szimpatikus eshetőségekre is.